Ha Bumbi usernek update-jei vannak, akkor nevezzük ezt nemes egyszerűséggel Gümő vinnyogásainak :) Lassan már rendszeressé válik ugyanis, hogy valamely frissen vásárolt és lelkemnek kedves cipő extrém sportoknak esik áldozatul, és utána erről szatírába hajló módon beszámolok. Ez már a második alkalom! Legalább.

Ezúttal Gabinak sikerült rávennie arra, hogy kimozduljak az albérlet-munkahely-Tesco háromszögből, így részt vettem életem második külföldi útján, és egyben első repülésén. Meg a tengert is először láttam, bár különösebben nem volt meglepő. Tulajdonképpen pont ilyennek képzeltem.

A dolog a repüléssel kezdődött (már ha leszámítjuk, hogy péntek délután mit sem sejtő userek nézése kíséretében kiléptem a Matáv ajtaján :).

Ferihegyen jól beszálltam, aztán Newcastle-ben meg jól kiszálltam. A kettő között nem sok minden történt, a pilóta halálra untatta az utazóközönséget. Azt azért meg kell jegyeznem, hogy a repülőtérnek nagyon rossz a Feng Shuija. No nem azért, mert nem telepítettek 8 darab rózsakvarc kiscicából álló szélcsengőt a bejárat fölé, hanem mert összeesküdtek a user hiányos tájékoztatása és kényelmetlensége érdekében.

Például azt várná a user, hogy becsekkolás után minden az indulást jelző monitorokkal és órákkal legyen kitapétázva. Ehhez képest egy nagy üres hodály van, rendszertelenül belehajigált duty free shopokkal, széksorokkal és egyéb világi hívságokkal. Kijelzők vannak ugyan, de csak több egymástól eltérő és fizikailag távol elhelyezett kijelző kombinációjából lehet decent mennyiségű információt gyűjteni. Természetesen az aktuális időt nem jelenítik meg egyiken sem, a tisztelt utas hordjon magánál órát, és tartsa számon az általa elfoglalt időzóna sajátosságait is. Mindezt a kiírások mérete és kontrasztaránya koronázza meg. Azért a hangosbemondó sem panaszkodhat, sok évi összehangolt munka lehetett így elrontani a hangosítást és a teremakusztikát. De még nem tökéletes: néhol sikerült megkülönböztetnem, hogy magyarul vagy angolul beszélnek. Meglepett viszont, hogy a kompetencia ezen szintjén mégis építettek WC-ket a váróteremhez.

No de ennyit a váróteremről, a többi kalandról már nem írok ily sokat :)

A repülés simán ment, a gép egy ponton felszállt (észre sem lehetett venni), egy kicsit nézhettük a kivilágított Budapestet (nagyon szép látvány), ezt követően a gonosz mókusok visszakapcsolták a lámpát. Aztán Newcastle-ben a gép leszállt, ismét csak unalmasan. Útközben azért voltak kétségeim. Azon töprengtem, hogy azért ilyen kicsik az ablakok, mert csak képernyők, amiken a kilátást szimulálják, miközben a díszleteket cserélik a gép körül.

Azt már a levegőben megállapítottam, hogy Newcastle más, mint Budapest. Budapest olyan, mint a négercsók a reklámban. Jön a gép, és nyom egy jó nagy adagot egy kupacba. Newcastle ellenben olyan, mint a tehénlepény: lapos, szétfolyó, itt is, ott is van belőle egy kicsi.

Landolás után én voltam az első, aki kiroamingolt a folyosón, aminek a végén Gabi várt. Elindultunk a városon át, ahol szemmel láthatóan bal oldalon vezettek a userek. Ámde nem volt időm, hogy ez lenyűgözzön, mert kb. 5 perc után körforgalommérgezést kaptam (addigra legalább 20-at processzáltunk belőlük), és onnantól az agyi funkcióim súlyosan degradálódtak. Erre még később visszatérünk (a la Dan Brown :). Az is nagyon cseles, hogy 50 méterenként sárgát kap az ember – egészen amíg fel nem fedezi, hogy azok a közvilágítást képező lámpák.

Az este folyamán Gabi ellenszenvét fejezte ki a WC-szellőzésre vonatkozólag ("2 órán át zúg"), ezért először letekertem 10 percesre, majd mikor Gabi prezentált egy kiváló konyhai ollót, azzal örökre elvágtam a jószándékkal kikövezett gonosz sárga vezetéket. (Név törölve), a WC-szellőzések alfája és omegája bizonyára még most is csuklik :)

End of day 0.

Szombat reggel, miután Gabi felébredt, felbootoltam én is, és alaposan szemügyre vettem az angol öntudat megnyilvánulásait a fürdőszobában. A fürdőszobában mindenekelőtt szőnyeg van. Gabi nem tudott kielégítő választ adni azon kérdésemre, hogy mi a teendő, ha véletlenül kiöntöm pl. a sósavat. Ez megnyugtató, mert ezek szerint még nem döntötte le teljesen a lábáról az angol logika. Aztán a második érdekes jelenség: valamikor volt egy Viktória királynőjük, aki törvénybe iktatta, hogy a fürdőszobákban nem lehet összekeverni a hideg és meleg vizet, nehogy valami parázna dolog jusson az eszébe az angol hazafiaknak (azért lássuk be, Viktória királynőnek volt egyfajta fantáziája). Az angolok pedig példát vettek a birkáikról, és a mai napig bégetve őrizgetik ezt a hagyományt, így a fürdőszobáikban külön hideg- és melegvizes csapok szolgálják ki a usert. Persze lehet kapni hozzá gumi keverőcsövet zuhanyrózsával, amit csak rá kell húzni a csapra, és már lehet is zuhanyozni. Persze nem langyos víz fog jönni belőle, hanem néha leégeti az ember fejét, néha meg kékre fagyasztja.

Közelebbi vizsgálat után arra a következtetésre jutottam, hogy az angol zuhanyzáskor előálló vízkeverést a matematikának egy gyönyörű ága írja le, nevezetesen a káoszelmélet. A két csap nemlineáris szabályozási rendszert alkot a gyengén tartó gumicsövekkel, és a víznyomástól függő egymásrahatások révén a kijövő víz hőmérséklete egy kaotikus attraktort fog követni a víznyomás és a keverési arányok zuhanyzásra alkalmas tartományának jelentős részében.

Leegyszerűsítve olyasmi történik, hogy a meleg vizet jobban megnyitja az ember, ettől az akkora nyomással jön, hogy a hideg vizet nem engedi be a csőbe, hanem kinyomja egyből a csapnál a ráhúzott gumicső mellett. Persze miután kinyomta, leesik a nyomás, be tud jönni a hideg is, akkor meg a meleg bújik vissza. Aztán mindenféle obskurus folyamatok játszódnak le, beleértve azt is, hogy a user determinisztikusan babrálja a csapokat a kék-vörös foltok elkerülése érdekében, és kialakul a káosz. Jaj, de szép!

Miután a zuhanyzást sikeresen leküzdöttem, kocsiba ültünk, és elhúztunk a Tyne partjára. Én vezettem! Körforgalmakon keresztül! (A többesszám jótékonyan elrejti az olvasó elől a pontos mennyiséget, így azt hihetnénk, hogy mondjuk 400 körforgalmon mentem keresztül. Pedig csak kettőn. De azok igazi angol körforgalmak voltak!) A Tyne partján igen hasznos dolgok vannak. Pl. itt vettem először észre, hogy minden csupa zöld (igen, ebben kétségkívül nagy szerepe van a napfénynek). Meg aztán virágzanak is bizonyos objektumok.

Sirályokból viszont nem volt túl sok. Ezt már reggel is észrevettük, mert a fugaszillel odaragasztott példányok hiányoztak a háztetőről. Mint azt a rádióból megtudtam, something strange happens to the seabirds, pl. döglenek.

Aztán voltak itt gáztartályok (gasworks) is, amikről azt kell tudni, hogy gáztartályok. Ugyanis kiröhögnek és ujjal mutogatnak az angolok, ha nem tudod, hogy azok micsodák. Ezek ilyen 1-200m átmérőjű nagy hengerek, amiket lépten-nyomon odaépítenek komoly régi kastélyok közé a partra gátlástalanul.

No meg van itt egy folyó alatti alagút is, ami áll egy darab fa mozgólépcsőből (melynek álltam a 256. fokán, ami kereken 2 a 8-adikon, mint az köztudott :), 2 alagútból, meg röhejes nagy szellőzőkéményekből. Az alagutak acélból készült kolbászokra emlékeztetnek, amikben egyik oldalt biciklivel lehet menni, másikon meg gyalog. Természetesen nem jár bennük senki, csak akiket Gabi importál Angliába :)

A folyó után meglátogattuk az Angel of the North-ot. Ami pont olyan, mint ahogy a képeken is látható, két nagyon fontos részletet leszámítva. Az egyik, hogy ahonnét a képek szoktak készülni, az nem a szobor bejárata, hanem egy mocsaras susnyás lent a domb aljában, amit ízléses parlagfűmezők határolnak. A másik, hogy a valódi bejárat tőle jobbra van, es ott nagyszerű fém tojásokkal lehet találkozni, amik messzemenően elnyerték tetszésemet.

Tőlük nem messze laknak a kabátos lovak. Az egyikbe be is tápláltam egy sárgarépát sikeresen (értsd: kezem is maradt). Ezidőtájt egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy nárciszok és egyéb virágok nyílnak mindenfelé. Meg az is, hogy Newcastle az tiszta Alföld, ezt a kis dombot leszámítva. Nem is tudom, hogy Bumbi user hogy nem szédült meg a nagy síkságban.

A szobrot követően elmentünk a Millenium bridge-hez, amiről egyetlen fényképet készítettem csupán, és az az aljában található egyik hidraulikus dugattyút (pumpa!) ábrázolja. Sajnálom, hogy nem csináltam több képet, mert volt még ott egy sor másik dugattyú is, meg mesébe illő csavarok és alátámasztások.

Lakik még a híd túloldalán egy vas nagybőgőnyakakból ültetett takaros kiserdő, az innenső oldalon pedig a Sage nevű szép új music centre-juk maguknak. Ez leginkább egy rezgésben levő buborékra emlékeztet, és ezzel remekül szimbolizálja a zenét, bár azokat a régi kastélyokat talán nem kellett volna melléépíteni. Amikor bementünk, azt hittem, hogy majd történni fog valami, de a sors (és Gabi) útjai kifürkészhetetlenek, így nem történt semmi, mármint azon kívül, hogy szép színes radírokat láttunk, meg zenei gyakorlótermekben kungfuzó női kórust.

Ja, odakint voltak turn-ök(?), amik olyanok, hogy ötösével egymás mellé ülnek, pontosan egyenlő hosszúságú szakaszokra osztva ezzel az őket alátámasztó csövet, aztán mikor jön egy sirály ingerelni őket, akkor tip-tip-tip, libasorban elindulnak, precízen tartva a távolságot. Tehát az csak illúzió, hogy 5 turn az 5 madár, mert valójában csak egy. Átlátok én a szitán.

Ezután mentünk el a tengerpartra, ahol Gabi nem bírta ki, hogy tudatlanságom kiaknázásával be ne csaljon a hullámok közelébe. Namármost a vízálló cipők működési elve az, hogy ahol az anyaguk van, ott szigetelik a vizet, ahol viszont a user lába lép be a cipőbe, ott nem. A gonosz hullámok pedig bizony felugrottak jó magasra, és beleugrottak a lábamnak hagyott lyukon át a cipőbe, ahonnét - lévén az vízálló - nem távoztak. Gabi nagy örömére, így ugyanis lefényképezhette, amint a cipőmből öntöm ki a vizet némi zsémbelés közepette. Legközelebb a túlélőszandálomban megyek, abból pont úgy folyik ki a víz, ahogy befolyt.

A tengerpart az aljas marketingterrorista merényletein kívül tud még egy igen jót, mégpedig a Mátrix 3-ból ismert eon effektet. Ahogy lép az ember, úgy terhelődik rá a súlya a vizes homokra, miközben abból koncentrikusan nyomódik ki a víz, és változik a környéke szárazra. Latszólag pocsolyának látszó tárgyakon is át lehet így haladni simán. És miután felemeli az ember a lábát, a homok visszaváltozik nedvesen remegő kocsonyává.

Bizonnyal vannak ott birizgálható lények is, de ezúttal Gabi nem talált egyet sem, így csak a nyálkás kövek közt lakó piros hólyagokat nyomkodta.

Tenger kipipálva. Megtudtam azt is, hogy ez az Északi-tenger (és hogy létezik olyan). A földrajztanáraim igazán büszkék lehetnek rám :)

Száraz zoknira vadászva Gabi – hatalmas gyakorlati érzékről téve ezzel tanúbizonyságot – egy kombinált szőrmamusz-Feng Shui-porcelánnipp boltba vezetett, ahol a zoknit firtató kérdését olyan angol nyelvtanári rafinériával tette fel, hogy – bár nem ez volt a cél – az eladó azonnal átlátta, hogy Gabi nemcsak zoknit keres, hanem azt is rosszul tudja, hogy melyik városrészben van most éppen :)

Száraz zokni természetesen nem volt a hurkapálcasárkányok és kristálygömbök birodalmában, valamint nemezpapucs sem Gabi méretében.

Így továbbhaladtunk az Ecseri piacra (de az is lehet, hogy metro marketnak hívták, ez már ködbe veszett), ahol olyan ezüstkanalakat lehetett kapni, amiket egy unalommal töltött élet során lehetséges csak ilyen csicsásra faragni. Gabi lefényképezett egy korabeli tekerős golyószórót (ami természetesen működésképtelen a tulajdonos állítása szerint), valamint ismét nem talált 23 centiméteres tokot. Talált viszont kókuszos sütit, amiből egyet velem is megetetett, hogy pattanás nőjön a fülembe. De legalább finom volt. Én pedig elindultam a romlásba vezető úton, és begyűjtöttem az első nehezebb cuccot, kínai zenélő tekerős golyókat díszdobozban (magamon is meglepődök néha), mely előrevetítette a később elkerülhetetlenné váló zsákmányolást és csomagjaimnak meg történő szaporodását. Az itt szerzett dinnyét mindenesetre ottfelejtettem, azóta bizonyára Gabi hasznosította őt, már ha a hétvégét sikerült kihevernie.

Ezen a részen ettünk valahol fish&chipset először, jóféle angol tejes teával. A fish&chips igen kiváló dolog, főként azért, mert az angolok minden orbitális tévedésük ellenére is jólértesültek a tekintetben, hogy mekkora darabokra kell vágni egy sült krumplit, és kiváló érzékkel építettek minden nagyobb sarokra egy fish&chips kajáldát. Azt hiszem, Angliában én egyfolytában plate of chipset nyomnék, ezzel régi nagy álmomat váltva valóra.

Itt tartanék egy kis kitérőt a halak elnevezéstanáról, melynek azóta utánajártam a szótárban. Tehát: a cod az nem csuka, hanem – mint sejtettem – tőkehal. A haddock az szintén tőkehal, de foltos tőkehal. A plaice az meg lepényhal. Mint Peter Locke később megjegyezte, a Craig's Plaice jó érzékkel le is csapott a benne rejlő szójátékra, merthogy Peter Locke meglepő módon ismeri a 'szójáték' és a 'lepényhal' szavakat is magyarul. Aztán a skate az a rája, a hake az a szótár szerint tőkehal (szerintem meg hekk :), a dogfisht pedig a szótár nem ismeri, olyan hal tehát nincs. Kitérő vége.

Emlékezzünk, ezen a ponton a lábam még vízben állt, és csendesen korhadozott a cipőben, elindultunk hát zoknivevő kalandtúrára. Sok-sok körforgalom leküzdése után egy jó közepes méretű Morrisonban próbálkoztunk, ahol zoknit először nem találtam, aztán az eladók is megerősítették, hogy nincs olyanjuk, de a csalhatatlan Bumbiuser-logikát követve végül az ajándéktárgyak között felleltem egy rettenetes Irresistible Simpsont ábrázoló zoknit, melyet a kocsiban boldogan helyeztem fel lábamra annak megszárítása után, másik pár cipőmmel kombinálva.

Ha még bele nem zavarodtam teljesen a történtekbe és azoknak sorrendjébe, akkor az történt, hogy az Eldon Square-i bevásárlóközpontba mentünk (nevezzük csak plázának), ahol sikeresen leparkoltunk az 5. emeleten, és fejetlen rohangálásba kezdtünk annak egyes részei között. Igazolom Bumbi user azon tézisét, hogy itt lenni 1 órát az fárasztóbb, mint egy napi kemény munka. Akik itt jönnek szembe hordákban, azok már nem is zombik, hanem egyenesen vámpírok. Ha valaki a gyakorlat embere, akkor néhány ezüstgolyóval és fából készült karókkal bármikor ellenőrizheti állításomat :) A fokhagymát most ne firtassuk. További szociológiai megfigyelésem, hogy az angol lányok jelentős részét Britney Spears-ről klónozták.

Térképek dolgában sem állnak jól az angolok. A plázában pl. remek térképeket helyeztek ki, melyeken 'you are here' felirat tájékoztatja a usert az ő hollétéről, csakhogy a térkép nem úgy van tájolva, ahogyan a user áll előtte a 'you are here' felirat bámulásakor. Így aztán a térkép a gyanútlan felhasználó félrevezetését szolgálja csupán, hogy eltévedjen jól, és a pláza elhagyatott pontjain betüremkedő szörnyek marcangolják őt szerteszét. A tájolás természetesen nincs feltüntetve a térképen, de ha feltételezzük, hogy észak van felül, akkor is cserkész legyen a talpán, aki iránytűjét előkapva azonnal a helyes irányba indul.

Ha már itt tartunk, ennél az autóstérképek sem jobbak. Hamar az arcunkra fagy a mosoly, mikor meglátjuk, hogy a térképoldalak majdnem tisztán karikákból állnak (körforgalmak), meg köztük 1-2 kusza vonalból. Ezek nem ismerik az útkereszteződés fogalmát, így minden menetidőt és távolságot tessék megszorozni pi per kettővel (π/2), a 60% többletfogyasztást és környezetszennyezést pedig behajtani az őrült tudóson, aki emögött a csúf emberkísérlet mögött áll. Érdemes megemlíteni, hogy a swindoni magic roundaboutban már azt is megoldották, hogy ne kelljen a körforgalmakat mákostésztákkal összekötni, ehelyett nemes egyszerűséggel egybeépítették őket. A 6-pack of roundabout. Horror.

Persze a körforgalmak nem úgy működnek, hogy az ne vesse fel a józan ész kritikáját, hanem úgy, hogy a skizofrénia népbetegséggé válását segítsék elő. Például ott van az, amelyikbe a Tesco extra előtt bemegy 3 sáv, aztán a belső, amiben jobbra mutató nyíl lakik, kettéágazik egy jobbra mutató nyilat tartalmazó és egy balra+egyenesen mutató nyilat tartalmazó sávra. Hát normálisak ezek?! Ha így folytatják, muszáj lesz a poklot egy nyolcadik bugyorral bővíteni. A lámpákról már nem is szólok, amik időszakosan működnek, meg a sávok hihetetlen mennyiségéről, és a balra megtévesztő befelé indexelésről. A szituációt már csak katonai szakszóval lehet hűen kifejezni: FUBAR, azaz Fucked Up Beyond All Recognition.

Ja, az autóstérképekkel meg az is van, hogy bőségesen tartalmaznak teljességgel fölösleges információkat, hogy legyen mivel elfoglalnia magát az embernek eltévedés közben; az eligazodást segítő információkkal természetesen nem bántak ilyen bőkezűen. A könyvesboltokban egyébként kifigyeltem, hogy van egy renegát csoportja a térképészeknek, akik a konspirációban való részvételt megtagadva áttekinthető térképeket gyártanak, és ezt hatalmas betűkkel hirdetik is a borítón. Velük bizonyára már végzett a hivatalból kirendelt bérgyilkos.

Node vissza a plázába, nem csapongunk kérem. Megtekintettük a kozmikus nyúldarálót, aminek a tetején a tölcsérbe nyulakat helyeznek, hogy őket ledarálva a keletkező nyúlszőrrel macikat tömjenek ki. És mindez pedállal kezelhető. Zseniális!

Némi vámpírokon átvergődés után kijutottunk egy zeneboltba is, ahol Gabi furulyát vett. Ekkor még nem voltam benne biztos, hogy milyen célból, az csak később derült ki. (Bár ez nem tartozik szorosan a történethez, azt hiszem meg kell említenem, hogy miközben ezt írom, épp a fülemben gigantikus méretűre dagadt pattanást fényképezem. Nagyon érdekes, hogy a másik fülemben is ugyanazon a ponton nőtt neki egy párja. Érdekel valakit?)

A zeneboltból visszatérve megszaglásztam a plázában leledző parfümboltot, amit már kintről is éreztem. Nagyon kellemes szaga van neki. (Látjátok, ilyen leírások kellenének a regényekbe, és akkor máris csak novellák lennének.)

Miután konstatáltuk, hogy a narancssárga gumihalakat árusító bolt bezárt, visszatértünk a korábban ebek harNincadjára hagyott postára, ahol még az utolsó pillanatban sikerült képeslapot és bélyeget vennem, miközben már zárták rám a rácsokat ezerrel. Itt érdekes új információkkal gazdagodtam a penny többesszámát illetően, de ezt az eladó nem értékelte. A képeslapot, melyben matávos munkatársaimat tájékoztatom arról, hogy milyen szép és jó Angliában, szerencsére sikerült feladnom.

Ja igen, majd' elfelejtettem: ebben a plázában szembesültem először Anglia férfi WC-ivel a maguk mivoltában. Hogy a legelső legendary smitemastert idézzem (téma: The first time you saw evil): "There is one thing that constantly reminds me of the hidden evil in the world, and that is men's bathroom stalls."

A férfi WC-knek számos megjelenési formája van (mintha csak különféle űrlények változatos testi adottságaihoz igazítanák őket), de mind közül a legmegalázóbb valószínűleg a vályú. Nem gondoltam volna, hogy Angliában is van ilyen, de bizony van :) Miután átgázoltam az irdatlan dzsuván, megláttam őt, a keskeny rozsdamentes vályút a fal mellett. A földön történő elhelyezés finom célzás, hogy nemcsak hogy a közelébe nem érsz, hanem teljesen elhanyagolható a méreted. A keskenység egy újabb jelzés arra nézvést, hogy a célzásod sem tökéletes. A vályúból és mellőle áradó bűz és a mocsok alighanem emberi méltóságod percepcióját kívánja a helyére tenni. A vályú mentén a falon nincsenek válaszfalak sem, és maga a vályú is folytonos, így a férfi WC-kben szokásos helyválasztási stratégia sem védelmez. Sőt, a folytonos és akadálytalan kivitelből adódóan egy kíváncsi izomagyú skinhead dolga végzése közben is nyugodtan kalandozhat jobbra-balra, ha több ember is felkeltené érdeklődését.

Aki ezen a ponton még amiatt aggódik, hogy a vályúnak van-e lefolyása, azt tájékoztatom, hogy van, de a tervezői elme nem ér fel oly szellemi magasságokba, hogy a vályút a vízszintestől eltérő szögben pozícionálja. A vályú tehát a gyakorlatban mégsem folyik le, különösen az első néhány szilárd (vagy opcionálisan képlékeny) test belehelyezése után. Az öblítés egy XXI. századi vödörrel történik, ha a takarító épp arra jár. Persze csak ha feels like it.

A plázát követően rejtélyes módon elmentünk a St. Andrews katedrálishoz, ami a legtemplomabb templom, amit valaha láttam. Ezért aztán meg is lepett, hogy nem valami ősi építmény, hanem ~100 éve épült csak.

Odabent mise történt, bár a pap beszéde eléggé frusztrált engem, ugyanis nagyjából értettem a szöveget, csak a poénokról maradtam le mindig. Később Gabi megnyugtatott, hogy ez a dublini tájszólásnak köszönhető.

A misét követően találkoztunk Peter Locke-kal. Bizonyára. Hamar feltűnt, hogy hiányzik belőle a gyakorlati érzék, meg hogy mindig azt mondja: bizonyára. Ellenben irgalmatlanul jól keni a magyar nyelvet, olyan műveltető szerkezetekben beszélt csípőből, hogy csak néztem (de ha elsiklottam volna felette, Gabi is megjegyezte ezt később). Meg egy csomó nyelvi fordulatot tud, és a lepényhal is szerepel a szókincsében :) Csak a magyar számok hallatán töprengett el kissé.

Hazamentünk Gabihoz immár hárman, ahonnét átöltözés után elindultunk Newcastle és környéke egyetlen füstmentes pubjába. Persze útközben eltévedtünk. És miért is raknának ki utcaneveket, mert mint arra Gabi rámutatott, mindenki tudja, hogy milyen utcában lakik. A térkép már korábban is csődöt mondott, de ezúttal Peter Locke-nak sikerült némi habozás után rálelnie a helyes úthoz vezető útra. Habozás alatt azt értem, hogy néhány körforgalmat 3-szor is érintettünk :)

A pub nagyon korrekt volt és valóban füstmentes. Sokminden kiderült Peter Locke-ról, pl. hogy imád WC-re járni, meg hogy Budapesten vágatja a haját. És el akar menni egyszer Pécsre, amit csak helyeselni tudok.

Az étlapot végül addig nézegette, hogy mire jött a pincér (elég sokára), addig én épp csak egy futó pillantást tudtam rá vetni, ebből adódóan anélkül rendeltem plaice-t, hogy tudtam volna bármit annak mibenlétéről. Csak reménykedtem, hogy nyolcnál kevesebb csápja lesz, és nem ő fog engem elfogyasztani. De végül lepényhalnak bizonyult, mindenféle répákkal, salátákkal, meg ecetes mártással, szóval megúsztam. A gonosz lilahagymák elpusztításában pedig Gabi segített.

Gasztronómiai benyomásom az az angolokról, hogy nem nagyon használnak fűszert (mondjuk ez az általuk elfoglalt északi szélesség fényében valamelyest érthető is). Ottlétem alatt csak sóval és ecettel találkoztam fűszer gyanánt. A fish&chips-hez használt konvex, rücsökmentes sárga krumplinak is sokkal gyengébb az íze, mint a magyar fajtáknak.

A teájuk az egészen kiváló, de szigorúan csak tejjel (ellenméreg). Persze semmi köze sincs a Magyarországon kapható "eredeti angol" teákhoz. A kenyereik többsége zacskóban jön, de meg így is messze übereli a legjobb magyar kenyereket, beleértve a frissen sült budaörsi Tesco kenyeret is, pedig belátható, hogy ez nem kis dolog. Talán csak egy jóféle ötkilós krumpliskenyér nyomná le. A zacskós fehér kenyerük pl. olyan, mintha fonott kalácsot ennénk rücskök nélkül. Kiskoromban mindig az volt az álmom, hogy egyszer majd fonatlan fonott kalácsot fogok enni, ami nem 90%-nyi barnára égett kéregből áll, hanem színtiszta kalácsból. Hát ez most teljesült, még mielőtt kitettem volna a lábam a Northbourne Road 55 ajtaján.

Később a Tesco Extrában látottak alapján azt is bizton allíthatom, hogy vajkomplexusban szenvednek. Pl. az összes margarinjukra ezres betűvel van raírva, hogy az pont olyan, mint a vaj, és még véletlenül sem másmilyen. Ami nagyon pozitív benne, hogy a hazai margarinoktól eltérően ezekre nincs raírva, hogy hidegen is kenhető, ellenben hidegen is kenhető. De tényleg.

Az is pozitív még az angol ízlésben, hogy nem gyártanak Univer nukleáris hulladékot, akarom mondani mustárt. Bár Gabi biztos örülne neki :)

Eme kitérő után térjünk vissza az Eighton Banks-i pubba, amit a huncut emberevő Lambton Worm-ről, ja nem is, hanem Lambton Arms-ról neveztek el.

A borravalók lelki életének kitárgyalása után hazavittük Peter Locke-ot, majd éjféltájt hazatértünk, ahol is megtanultam furulyázni (merthogy a korábban említett példány nekem lett véve :). Most már tudom, milyen gonosz, alattomos hangszer is a furulya. Nagyon. A szomszédok miatt próbáltam halkan fújni, de úgy a magas hangok fütyültek kijönni rajta. Meg aztán van egy ujjam, ami amúgy is folyton szabotálja a lyukak hermetikus zárását. És ez nem a középső ujjam. Az is milyen dolog már, hogy felülre kell tenni a bal kezet! Meg hogy többféleképp lehet fogni ugyanazt a hangot, különösen ha a hangosságra vonatkozó előírásokat is be akarjuk tartani. No ne ijedjetek meg, ez a probléma egyelőre nem fenyeget :) De máris sokkal többre becsülom a szintetizátort, milyen egyszerű is az!

End of day 1.

Mond az valamit, hogy this is the way the hunters ride?

Na hát az nem úgy van kérem, ezt csak az élénk fantáziájú kazettagyárosok találták ki, és rajtunk kívül még senki nem hallotta. Az a versszak a mondókában ugyanis nincs benne, ellenőriztem 1536db netes forrásból. Pedig kár.

Ez a nap a repülés miatt rövidnek ígérkezett, úgyhogy fel is kerekedtünk falvat nézni. Rengeteg nárcisz és egyéb virágzat figyelt mindenfelé, meg már a fák is erősen rügyeztek, némelyik virágzott is. Az eső már fel se tűnt (ez lehetett úgy a 10–15-ik, ha a hóeséseket is számoljuk), és az tényleg úgy van, hogy nem is izgatja az embert (leszámítva, hogy Gabi ablaktörlője gépzsírral keni a szélvédőt, és ez némiképp rontja a kilátást). Viszont nagyon szép zöldek tőle a rétek, idehaza nyáron látni csak olyat. És vannak olyan kerítések meg bokrok meg fák, mint a Tír-na-nÓgban (ezt csak +4-es retró nézőink fogják érteni). A kerítések mögött pedig birkákat tartanak, de nem mind mögött. És mint megtudtam, a birkák annyira birkák, hogy nem bújnak ki a bokrok között, és nem rágják el a kerítést sem. Micsoda birkák!

Aztán kisütött a nap, de szemtelenül, mintha csak nyár lenne. Ekkor értünk egy farmhoz, ahol Gabi birkákat és lovakat akart fényképezni, de egy ember jól elhajtott bennünket, meg amúgy is elhúztak onnét a birkák, mert szégyenlősek.

Bementünk Care Ponteland-be is futólag, bár először azt hittem, Gabi a Police Headquarters-t akarja kihívni maga ellen. De nem, az csak ott van mellette elrejtve. Amennyire látom, a Care-ben arany élete van a népnek. Megtudtam azt is, mit takar a Care Ponteland tábla: egy vízcsapot :)

Ezután elérkezett a nap fénypontja, elmentünk Metro CentRE-be, ahol a nép vidáman sikítozott a beltéri hullámvasúton. Követtem példájukat én is :)

Szereztem mindenféle messziről jött cukrokat is az itthon maradottaknak. Ezek nagyrészt nem rendelkeznek semmilyen különleges attribútummal, kivéve azokat a golyókat (gobstoppers), amik ránézésre ártalmatlan cicalabdák, de valójában álcázott márványgolyók. A Matávba behoztam egyet hétfőn, azt először megpróbáltuk elvágni, aztán elfűrészelni, majd dugóhúzni, végül megfúrni. A golyót sikerült egy helyen megkarcolnunk, a svájcibicska totálkáros. Saját halottunknak tekintjük. A golyót megpróbáltuk kemény felületekhez is hozzávágni, de az épületben is jelentős károk keletkeztek. Végül a problémát Bat oldotta meg: elkezdte a golyót nyalogatni. Évek kérdése, és győzedelmeskedünk!

A Metro Centre nem tűnik olyan vészesen nagynak, néhány kisebb Westend egymás mellé hajigálva. Némi lődörgés után leültünk kajálni is. Én ismét a fish&chips-szel húztam ujjat, de ezúttal egy olajtól tocsogó halat kaptam hozza, ejh. Egy jó kaját így elrontani...

Bementünk a háromemeletes könyvesboltba is, ahol a Miffy nyulas könyvek megtekintése után megvettem Bumbi user régi nagy ponyvairodalmi vágyálmát, a Crap jobs-ot :) Tudtátok egyébként, hogy Miffy nyúl (eredeti holland nevén Nijntje) micsoda csirkéket tud rajzolni? Vettem egy Roundabouts of Great Britain című könyvet is, aminél jellemzőbb aligha van Angliára, és amiből rengeteg haszontalan dolgot tudtam meg. Olyan, mintha egy borszakértő írna kedvenc borairól. Idézek belőle:

"A very slightly raised mini-roundabout, which features excellent brickwork."

"The spindly-looking tree at the centre of this bushy roundabout looks somewhat out of place. However, it's still a good combination of brickwork and foliage. The church in the background sets the scene for a perfect British island."

Erről jut eszembe Gabi afférja a TV Licensing Enforcement Managerrel, aki a zsaroló levelek gyöngyszemeit küldözgeti világgá. Sokáig nem hittem el, hogy ezt komolyan gondolják, de de. Valószínűleg a TV-nézők zsarolása és rémisztgetése ősi és szent angol hagyomány. Az egyik ilyen levélben olvastam mindmáig a legszebb angol passzív mondatot: "We can identify if a TV is being watched within just 20 seconds." Ebben a kontextusban a Monty Python maximum bocsánatos bűn.

Egy konspirációs Argos-toll begyűjtése után, mint a madár ágról ágra, átszálltunk az ultimate Tescoba, a Tesco Extrába! Sajnos itt már elég szűkös volt az idő, úgyhogy épp csak végigrohantam rajta, de meggyőzött arról, hogy nem Pesten vagyok egy földalatti Newcastle-szimulátorban. Ez a méltó angol megfelelője a budaörsi Tesconak.

A pénztár külön izgalmat jelentett, mert nem volt pénztáros, hanem sajátkezűleg pittyeghettem be a szajrét (mint tudjuk, az igazi programozó sem bízza a lyukkártyáit a titkárnőre). Ezután beetettem a gépbe mindenféle bankjegyeket meg a Gabitól elorzott fémpénzeket megmaradt sajátjaimmal együtt, és már indultunk is a reptérre. Mivel végképp megadtam magam a vásárlási láznak, immáron poggyásszal.

Az ellenőrök valamilyen okból terroristának nézték (pedig véletlenül sem mondtam ki, hogy "ich bin terrorist"), ezért aztán megmotoztak, és kitúrták a pénztárcámat meg az összes táskámat is. Mintát vettek a fényképezőgépemből is, de röpke analízis után nem találták meg a hőn áhított robbanóanyagot, így békénhagytak. A Newcastle-i reptérről csak annyit tudok mondani, hogy ergonómiája egálban van Feriheggyel, csak itt nem a dohányzásra kijelölt helyről nyílik a beszállókapu. A kapu egyébként megpróbált átverni, de az őrök megsúgták, hogy hányjak fittyet a Paris CDG feliratra.

A visszaúton a pilóta igen kiváló volt. Brutálisan szállt fel, csak úgy porzott :) És jó meredeken bedöntötte a gépet, így látszottak az ablakból a mezők meg a birkák. A birkák különösen nevetségesek fentről. Mivel még világos volt, láttam az oszladozó felhőket, a városokat meg a tengert is. Ha ezt korábban tudom, akkor fényképeztem volna ezerrel, mert nagyon jó képeket lehetett volna csinálni. Ehelyett persze mellém ült szó nélkül egy olyan nő, aki végig a visszaúton zabált, és az orrát szívta. Mindig csak annyira, mint perverz tata, hogy kilógjon a takony az orrából, de ne essen ki. Drukkoltam, hogy beleessen a snackjeibe. Aztán egy ponton elkezdett hagymás chipset falni, ó kárhozat! De erős vagyok, túléltem. És bosszúból megettem az avokádós-csirkés Tesco szendvicsemet, ami az egyik legjobb gasztronómiai befektetésnek bizonyult. Be is írom a fish&chips mellé a nagykönyvbe.

A landolás is nagyon kellemes volt, elég jót élvezkedett közben a pilóta a szelekkel (ne gondoljon semmi rosszra a hallgatóság). És menet közben is bemondta néha, hogy milyen város van odalent. Én pedig láttam is, mert fifikásan az egyetlen kiégett fénycső mellett ültem :)

Budapesten aztán szembesültem azzal, hogy a poggyászokat elhányják, ugye. Röpke félóra után az enyém is csak kiesett végre, kenhető angol margarinnal, teákkal, és sok földi jóval megpakolva. A mínusz 5 fok alaposan orrbavágott, de ez azóta már megenyhült mínusz 3-ra :)

Ezen a ponton váratlanul abba is hagyom az írást, elvégre már napok óta csak írok, és túl sok itt a betű. A helyetekben kétszer is meggondolnám, hogy egy ilyen hosszú szöveget elolvassak-e, de ha itt tartotok, akkor szólok, hogy most már késő. Ha olyan részeket véltek felfedezni az irományban, amik sivárak és elütnek a szövegkörnyezettől, gondoljatok arra, hogy azok egy-egy szörnyűséges meeting emlékei. Ne menjetek meetingek közelébe, árt az egészségnek.