Hát miféle kicsavarodott világ ez már itten? Bumbi user csak tesped a Tescoasztalán, fetreng a fogyasztói technokráciában, miközben Gümő extrém túrázást követ el jégesőben? Irgumburgum.

Reggel 8-kor elmentünk Dobogókőre, aztán addig mentünk, amíg jó nagy kerülővel Prédikálószékre nem értünk. Sütött is a nap jól, egész addig, tobzódtunk hát a kánikulában. Aztán huss, elindultunk a Rám-szakadék irányába.

Csak egyszer volt halálfélelmem, az is a kisebbik fajtából. Tök hülyeség, amilyen képződmények ott vannak, nevetségesen életveszélyesen le lehet zúgni a millió kilométeres mélységekbe, és még korlát sincsen. A nagy lefelé menés közepette az ikszlábam is kiújult, szerencsére volt egyik embernél fástli, melyet sürgősen ráolvastam.

Aztán elértük a Rám-szakadék alját, lábat mostunk etc. Na ez volt az utolsó szép élmény, mert mikor odamentünk a szakadékhoz, elkezdett esni amúgy rendesen. Kemény csávók vagyunk mi, hát elindultunk. Csúszott az egész, mint az olajozott takony. Helyenként bokáig el is lehetett merülni a képződött sárban. Mielőtt még jött volna a brutálisabb szakasz, esőből zápor lett, de iszonyatos. Egy szál pólómat a másodperc törtrésze alatt likvidálta, és BEE sapkám is 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Mikor már azt hittük, rosszabb nem is lehet, akkor a láncos rész kezdete környékén beköszöntött a jégeső is, borsónyi jegekkel. Hát az eléggé fájdalmas volt. Mindezen természeti katasztrófák akkor álltak el, mikor felértünk a szakadék tetejére.

Sík vidéket lenéző olvasóink kedvéért leltárt vonnék a Rám-szakadékban felbukkanó entitásokról:

Továbbá a szakadékon kívül csigákat is láttam, mintegy 3 darabot. Hát ennél egy darab főzhető gyurmából jobbat építek. Megállapítom, hogy hegyvidéken nem manifesztálódik az élet ezerféle sokszínűsége.

A Rám-szakadék utáni emelkedő szakaszt meg benőtte a susnyás, melyről az elsőnek érkezők (mi) begyűjthették az évi átlagos csapadékmennyiséget. A túra hátralevő részében többnyire mentünk. Néha esett, néha nem, mi pedig csendben gőzölögtünk.

Aztán egyszer, minden reményen túl, visszaértünk a dobogókői kilátóhoz. Miután szétnéztünk, betértünk egy vendéglőbe, ahol a forró bablevesekről és hotdogokról szövött álmaink cáfolataként jéghideg ásványvizet, hideg hagymás zsíroskenyeret és hideg sört lehetett kapni. A tulaj meg bunkó volt.

Mindezek után busszal vissza, HÉV-vel vissza, villamossal vissza, 9-es busszal haza (természetesen az orrom előtt ment el, és közben újabb fergeteges vihar szabadult rám.)

Csak egy dolgot bántam végig: hogy (hallgatva a jótanácsra) nem szandált vittem.