Jó régen írtam már, nemde? Hát akkor teszünk róla, hogy ne így legyen. Lassan ideje lenne már könyveket írni is, csak ez a lustaság... Nem is csoda, hogy még mindig nem vittem semmire, pedig állítólag már 32 éves vagyok. Kettő az ötödiken! Na jó, azért nem leszek olyan szigorú magamhoz, elvégre nem volt egy sétagalopp az első 30 év.
Úgy sejtem, a Weber–Fechner törvény szerint működik az időérzékelés is, mert mostanában sokkal rövidebbek lettek az évek. De ahogy látom, másokat jobban megviselt az idő, legalábbis öregebbnek néznek ki. Mondjuk ők már letudták a reprodukciót, 2–3 gyerek meg kicsit felgyorsítja az öregedést.
A TV sem a régi már. Egyrészt ugye kihaltak a csövek, a képcsövek és a germánium bipoláris tranzisztorok, másrészt már minden jöttment szerepelhet benne.
Röpke 20 éve még Dórát bámultuk áhítattal a Junoszty tévén. Meg akkor volt az a kislány is a Skála reklámban. Meg hogy egy trafótekercs bontása közben átszúrtam a kezem a csavarhúzóval. Továbbá hogy egyik szovjet kondenzátor fellövése során halláskárosodást szenvedtem; gondatlanságból többször leégettem a szemöldököm, híg kénsav ömlött a hasamra, sósav robbant a szemembe, tubusnyi égő Technokol fröccsent a nyakamba, és füstölgő salétromsav cseppent a kezemre (aú!). A vasklorid gőze folyton szétrágott mindent, és egyszer a saját tervezésű 2500 voltos kapcsolóüzemű tápegységem kiütéssel győzött. Ó, azok a régi szép idők!
Rendkívüli tudományos kíváncsiságom akkoriban nem ismert határokat. Szerencsére a leégett-felrobbant-elszenesedett testrészeim maguktól visszanőttek. És ezzel a génállománnyal nem kellek a nőknek, hát őrület!
Node munkára! Angol nyelvlecke.
Csemege gyanánt nézzünk valami finomat, mondjuk a subjunctive állandósult szókapcsolatait. Őket onnét lehet megismerni, hogy nyelvtanilag már a szemük se áll jól, de talán pont ezért olyan elegánsak. Aki nem bírja a látványt, tekerjen nyugodtan. Akinek a rakétatudomány is borzolja az idegeit, az (a visszajelzésekből okulva) ugorjon egyenesen ide.
Van ugye a sima subjunctive, ami már önmagában gonosz, mert mindenféle jelen- meg múltidejű igealaknak meg segédigének álcázza magát, mikor hogy. Pl. should you need any assistance, talk to Jon. (Ha segítségre lenne szükséged, beszélj Jonnal.) Többnyire azonban egybeesik a releváns kijelentő móddal, néhány kivétellel. Például: if I were you (a helyedben; ha neked lennék), I wish I were eating chips (bárcsak most sült krumplit ennék).
Somerset Maugham angol regényíróatyaúristen egykoron azt mondta rá, hogy nyírjuk ki már végre, ne szenvedjen tovább. ("The subjunctive mood is in its death throes, and the best thing to do is to put it out of its misery as soon as possible.") Ha megfogadtuk volna a tanácsát, akkor most "if I was you"-t mondanánk, és megszabadultunk volna az angol nyelvtan talán legkínosabb részeitől. De nem. Így olyat csak máskor mondunk: they asked me if I was OK (megkérdezték, jól vagyok-e). De ez nem subjunctive, hanem sima jelen idő a múltba transzponálva.
Megjegyzendő azonban, hogy az angol nyelv is fejlődik, és a hozzám hasonló ikesige-gyűlölők angol inkarnációi teljes gőzzel erodálják nyelvüket, így bizony sima múlt időt használnak subjunctive helyett a valótlan állítást megfogalmazó (counterfactual) tagmondatokban. Rigó utcában ne próbáljuk ki, mindenütt másutt elmegy. Olyan ez, mint mikor a nagydoktorinkban a nőnek még az emlőit tapintjuk, de otthon már csak a mellét fogdossuk.
A feltételes mondatok feltételeiben is subjunctive lakik, és pontosan az eggyel korábbi igeidővel esik egybe formailag, kivéve mikor nem (I were, he/she/it were).
Na jó, nem lehet minden tökéletes. A should have-ben is csak a jövő időt indikáló shall segédige került "múlt időbe" úgymond, és ennek a szerkezetnek amúgy is az inverzét szeretik jobban: should you have glowing shoelaces. Egyébként a többi időben is ki lehet fordítani a subjunctive-ot, de csak ha tényleg subjunctive-ot használtunk, mert a sima múlt időt kifordítva kérdést (vagy ultranyomatékos állítást) kapnánk. Were I mister big: ha én volnék a góré; Was I mister big: én voltam a góré?
De ez még csak a kezdet. Eztán jönnek azok a furcsa torz mondatok, amikben E/1 jelen időre emlékeztet a subjunctive, vagy esetenként a csupasz létigére:
Van rosszabb. Létezik igazán durva, gonosz, gonosz subjunctive is. Ki gondolta volna.
Ennek az undort keltő, gennyes-fekélyes, szabály- és gusztustalan would that szerkezetnek ráadásul további rejtett jelentéstartalma van. A fenti mondatban jelen idejű subjunctive szerepel, ami csak a tények absztrakt megállapítását implikálja (i.e. Bárcsak okosabb lennél. De igazából hülye vagy.); ezzel szemben egy múlt idejű subjunctive a valóra válás reális esélyét hordozza (I would that you were smarter – Bárcsak okosabb lennél. De talán ragad rád valami.).
Tovább nem fokozom, sőt ezúttal arra szavazok, hogy a részletes nyelvtan helyett tanuljuk meg az angolok szavajárásait. Jöjjenek tehát a beígért idiómák:
Az ünnepi alkalomra vegyünk elő még egy szót: fluffify (bolyhosít, puhít). A szótárak szerint nem létezik, pedig ez lenne a legtökéletesebb angol szó. Igazán kár.
Hogy a holdraszállást is ünnepeljük kicsit, lássunk egy gyakran elhangzó mondatot: this is not rocket science (ez nem rakétatudomány; értsd: nem kell hozzá sok ész). Nem véletlenül mondják ezt. A rakétatechnika látszólag pofonegyszerű: elégetünk valamit, aztán az égés során fejlődő gázok tolnak bennünket fel az égbe. Na persze, szép is volna. Próbált már valaki begyújtani hangsebesség felett áramló gázt? Beugratós kérdés volt. Vagy tippeljetek, mekkora egy fúvóka végén kiáramló gáz nyomása. Haha, nem talált! Persze attól függ, de tipikusan kisebb a légkörinél, akár annak töredéke is lehet.
Elmesélem nagy vonalakban az amerikai űrsikló főhajtóművét. Az egy viszonylag primitív darab, mert az amerikaiak nem értenek igazán a rakétatechnikához, meg amúgy is nyulak. Nem úgy az oroszok (Ciolkovszkij, Koroljov, Kuznyecov stb.), akik mernek kreatívak lenni (és néha túl is élik). De az űrsiklóhoz nem kell sok ész, az inkább favágás, már az amerikaiak is megcsinálták a '70-es években.
Először is ugorjuk át annak problematikáját, hogy hogyan tároljunk -250 fokos folyadékokat, meg úgy általában nagyobb mennyiségű hidrogént, ráadásul mindezt egy űrhajón. Úgyis csak fejvakargatás lenne a vége. Ha az átugrással megvagyunk, akkor jöhet maga a hajtómű. Három van belőle, két-két csövecskével csatlakoznak ők az üzemanyagra, egyikben kusszan a -253 fokos folyékony hidrogén, másikban meg a -183 fokos oxigén, másodpercenként olyan 4000 liternyi.
Ami ezután jön, az cső cső hátán. Ami a folyékony oxigént illeti, neki a nyomását kicsit megemeljük egy kisnyomású turbószivattyúval, amit egy hatlépcsős turbina teker. Ez azért kell, hogy a közvetlenül utána kapcsolt magasnyomású turbóban ne alakuljon ki zavaró kavitáció, mert az bántja a fülét a 28000-es fordulatszámon pörgő lapátoknak.
A nagynyomású turbót egy kétlépcsős turbina hajtja, azt meg forró gázok egy későbbi fokozatból. A tengelyén neki két egylépcsős szivattyú lakik, a főszivattyú és az előégető-szivattyú. A főszivattyú őfőpumpasága csigázza fel az oxigént 300 atmoszféra nyomásra, amit ágakra osztanak. Az egyik ág a kisnyomású turbót hajtó turbinába megy, a másik egy szelepen át a fő égéstérbe, a harmadik meg egy fojtószelepen át egy hőcserélőre, ahol nagynyomású gázzá alakul, mihelyt az imént említett kétlépcsős turbina kipufogógázai eléggé felfűtötték ama hőcserélőt.
A meleg (légnemű) oxigént aztán részben kivezetik a külső tartályba, ezzel nyomják ki a fogkrémet a folyékony oxigénes tubusból. De jut belőle az előégető-szivattyúba is, ahol a kimenő folyékony oxigén nyomását emeli 500 atmoszférára, amit utána szelepeken át két előégető kamrába engedünk.
Csakhogy baj történt! A nagynyomású turbót tekerő forró turbina egy tengelyre került a szivattyúkkal, amikben aggasztóan hideg folyékony oxigén kusszan! Amerikai konstruktőreink azonban egy önjelölt vízvezetékszerelő magabiztosságával oldják meg a problémát: beraknak két szimeringet, és a közöttük kialakított üreget folyamatosan héliummal szellőztetik. Olyan ez, mint zuhanytálca alá az üres sörösüveg, hogy ne billegjen.
Ami a folyékony hidrogént illeti, neki is van kavitációt kiküszöbölő kisnyomású turbója, de ezt csak egy gagyi kétlépcsős turbina hajtja 16000-es fordulatszámon, azt pedig az arrajáró gáz halmazállapotú hidrogén, ami dolga végeztével kimegy, hogy a hidrogénes tubusból nyomja ki a majonézt.
A magasnyomású turbó itt egy háromlépcsős centrifugálszivattyú, amit az oxigénhez hasonlóan egy kétlépcsős turbina hajt; fordulatszáma 35000, kimeneti nyomása 450 atmoszféra, ezt nyitja-zárja a hajtómű főszelepe. A roppant fürge folyékony hidrogén ezután háromfelé szalad. Egyik ága a hűtőszelep állásától függően körbesöndörödik a fő égéstér körül, hogy hűtse azt, majd ennek folyományaként ő felhevül, elpárolog, és siet vissza tekerni a kisnyomású turbót és nyomni a hidrogénes bödönt, mint azt fentebb vázoltuk. Na jó, egy része igazából bent marad, lehűt még néhány kínosan meleg dolgot, nehogy a hajtómű alkatrészeivel dúsuljanak fel a kipufogógázok, aztán bemegy magába az égéstérbe.
A második ágat a rakétafúvókába zavarják ki hűteni, a harmadikat pedig az elsőhöz hasonlóan az égéstér köré (elég meleg lehet ott), de utána visszajönnek mindketten, és bebújnak az előégetőkbe, ahol már várja őket az oxigén. Itt kezd izgi lenni a dolog, de még mindig csak a felénél járunk a hajtóműnek. De most már nem hátrálok meg :)
Hát szóval bejön az a sok nafta, és az előégetők injektoraiban találkozik egy nagyobbacska redundáns gyújtószikrával. Ez persze csak három másodpercig pattog, mert utána már megáll ez a tűz a saját lábán is. Igaz, nincs sok ideje kiélvezni az előégető komfortját, mert hamar kifújja onnét a lágy tavaszi szellő. Nagyrészt elégetlenül távozik tehát a begyújtott forró gázkeverék, és ezen a ponton végre arra is választ kapunk, hogy mi hajtja a magasnyomású turbókat, mert az a kérdés eddig úgy lógott a levegőben, mint Münchausen báró a hajánál fogva.
Az egyik előégetőből jövő égő gáz tekeri tehát a hidrogénes pumpát, a másik előégetőé meg az oxigénes ágban lakó főszivattyút és az előégető-szivattyút, mint azt mondottuk volt. Eme előégető-szivattyú 500 atmoszférás kimenő folyékony oxigénáramát pediglen jól megszabályozzuk az előégetők oxigénszelepeivel, melynek révén közvetetten a magasnyomású turbók fordulatszáma is külön-külön meg leend szabályozva, és ily módon a fő égéstérbe áramló folyékony oxigén és akármilyen halmazállapotú hidrogén volumene regulázva lévén, a hajtómű tolóerejét beállítani lehetőségünk adatik. Magyarul: ide kell kötni a gázpedált.
Ennyi bujjbujjzöldág után ideje, hogy a forró gázkeverék hányingertől küszködve betámolyogjon végre az égéstérbe, ahol – mily meglepő – elég. Most jön az a rész, amit a fizikakönyvekben emlegetni szoktak: a keletkező forró nagynyomású gázokat kiengedjük egy háromméteres fúvókán, és azok lökik előre az űrhajót; gáztörvény, impulzusmegmaradás, Newton harmadik törvénye, bla, bla, bla. Ez mind szép, de milyen alakú fúvókán engedjük ki, milyen sebességgel, milyen kezdeti- és végnyomással, milyen jellegű tágulási folyamatban?
Természetesen Laval-fúvókát használunk, mert az jó nekünk, kellemesen adiabatikus, izentropikus tágulást biztosít a gáznak, a veszteség egészen minimális, meg amúgy is egy jó konstrukció, jó barátja a lusta mérnöknek. Ja és ez egy szuperszonikus jármű, szóval a Laval-fúvóka szinte adja magát.
A fúvóka első, szűkülő részében még nagyon nyomorognak szegény gázok, olyannyira nagy a nyomás, hogy a legszűkebb részhez érve az áramlás eléri a hangsebességet. Efölé gyorsítani itt nem is lehet, de szerencsére a hangsebesség az abszolút hőmérséklet négyzetgyökével arányos, tehát ez a hangsebesség nem az a hangsebesség, tekintettel az igen magas hőmérsékletre. A fúvóka táguló részén aztán a gázok végre öntudatára ébrednek gáz mivoltuknak, lazán lelépik a hangsebességet, megtolják az űrsiklót és közben légköri nyomás alá tágulnak, meg le is hűlnek kissé. Még az a csúfság is megeshet, hogy jégkristályok potyognak kifelé.
Természetesen a fúvókát elhagyó gáz sebessége olyan dolog, amit egy rakétahajtóműnél illik kiszámolni és megmérni indulás előtt, van is erre egy remek 9 változós képlet. Nem különösebben bonyolult, de nem vesztegetném rá a szót, bölcsészeink majd lesznek szívesek beiratkozni valami tisztességes egyetemi képzésre, ha információéhségük valóban oly határtalan.
Fizikában járatos nézőinknek szöget üthet a fejébe, hogy miként lehetséges az, hogy a szabadon eresztett gáz nyomása ne legyen azonos a környezetében fellelhető (légköri) nyomással. Hát úgy, hogy a nyomásváltozás csak a közegre jellemző hangsebességgel tud terjedni, ez a fúvóka meg úgy van csinálva, hogy a torkában már hangsebességgel szalad a gáz, kintebben meg még gyorsabban, a nyomáshullám tehát nem tud visszamászni a gázoszlopon. Otthon ezt legkönnyebben úgy modellezhetjük, hogy macskát helyezünk egy szőnyegre, majd hullámsonkát lógatunk be az orra elé. Ha a macska lába alól a macska szőnyegen mérhető határsebességénél gyorsabban húzzuk ki a szőnyeget, akkor a hullámsonkára nem lesz hatással a macska.
Aztán felmerülhet az a kérdés is, hogy mekkora
macska kimeneti nyomás a kívánatos. Leginkább a
környezeti (légköri) nyomás, mert ott maximális a hatásfok; csak
hát ez az aljas rakéta addig tolja magát, amíg a légköri nyomás
lemegy nullára, sőt nincs is már légkör. Vákuummal meg nem fogunk
rakétát hajtani, megnézzük hát, hogy mit lehetne tenni.
Felpumpálhatjuk nyilván a gázt a környezeti nyomás fölé, esetleg
alá, vagy építhetünk mégis inkább homokvárat. Egy mérnök
nyilván az utóbbit választaná, de hát élni kell valamiből.
Ha megvizsgáljuk, akkor azt találjuk, hogy a túlpumpált gáz tágulása nem fejeződik be a fúvókában, hanem csak azon kívül, azaz lopja a drága mozgási energiánkat. Ha meg nem fújjuk fel eléggé, akkor még a fúvókában túltágul, és bár a hatásfoka egész tűrhető, de azért jobb nem feszegetni a pofonosládát, mert a nagyon kis kimeneti nyomás instabillá teszi az áramlást, és akkor a fúvóka szoknyácskáját libegteti a kora őszi szellő, meganewton nagyságrendű rúgásokkal mindenféle irányba. (Chuck Norris Bruce Lee ellen bevetett körbepörgőrúgása csak kilonewton nagyságrendű!)
Az űrsikló fúvókájának emiatt kicsit szűkül a vége, ezzel elérték, hogy a légköri nyomás kb. 10%-áig le lehet szabályozni a jetet, enélkül már 40% alatt kozák néptáncokat járna. A nyomásfüggő hatásfok miatt (is) van egyébként, hogy a rakétás játékokban több különböző nyomástartományra optimalizált fokozatot használnak, amiket aztán finoman, érzéssel robbantanak le, nehogy a kedves utasok megsüljenek odabent. Az űrsiklónak is van két rakétája még kívül, mert a főhajtóművel Bugacnál messzebb nem jutna. A harmadik nagy kolbász kívül az nem rakéta, hanem az üzemanyagtartály.
Van a Shuttle-ben még néhány orbitális gány, például a hajlékony csövek a két turbó között (hogy lehessen állítani a tolóerő irányát), vagy hogy kritikus részeken hegesztett alkatrészeket használnak. Az amerikaiak olyanok, mint Bumbi user, keresik a bajt. Igaz, nem lehet mindent önteni, és hát teljesen homogén öntvény is csak a gépészmérnökök nedves álmaiban létezik, de akkor is. Ne nevezzük már ezt rakétatechnikának.
Már csak azért se, mert amíg ők az űrsiklóval görcsöltek, egy orosz rézműves ehhez képest faék egyszerűségű hajtóművekkel ért el duplaekkora tolóerő/súly arányt, ráadásul folyékony hidrogén helyett a sarki boltban kapható filléres kerozinnal (NK-33). Most így 40 év után a NASA is szeretne belőlük kunyerálni, mert nekik még mindig nem sikerült megoldani, hogy egy tengelyen legyenek a turbók, vagy hogy padlógázzal nyomhassák beléjük a forró oxigént. A tiszta oxigénnek ugyanis megvan az a rossz tulajdonsága, hogy a fémek nagyon szeretnek benne elégni, például a vas lazán ellobban, aztán volt-nincs turbina, reklamációjával forduljon Szent Péterhez ügyfélfogadási időben.
Hát így. Ugye mennyivel egyszerűbb filmkritikát írni meg parlamentben interpellálni?
Jut eszembe, ültem Európa leggyorsabb hullámvasútján. Ötször egymás után. Ugyanis cégünk kibérelte a Thorpe parkot nyári buli céljából, mert nekünk ilyen rendes cégünk van. 2 másodperc alatt gyorsul 140-re, aztán derékszögben felszáll az égbe, aztán fejjel bele a földbe. Veszettül durva, de meg lehet szokni :) Csodálatos, mi mindenre képes egy aszinkron soros villanymotor! Ági3-mal mentem, mert Ági4 (aki majdnem barátnőm lett, de aztán mégse) épp nem ért rá. Ági3 szerint sikítani kell, és akkor jobb. Szerintem adrenalinfüggőség alakulhatott ki nála.
A cégtől most prémiumot is kaptam, mert szerintük "extreme hard-working" vagyok. Hááát, ők tudják. Sajnos munkaidőm felét azzal töltöm, hogy az új helyen pokolba kívánom a hátam mögött meetingelő embereket, meg a fejem fölött átkiabáló embereket, meg a hátam mögött fél méterre húzódó légifolyosón rohangászó és telefonáló embereket. Nem lehet úgy csinálni semmit, hogy ülök egy sarokba fordulva, és két percenként mögém lopózik valaki, aki aztán a frászt hozza rám, mikor abban a szent pillanatban átkiabál a fejem fölött, mikor már épp belemerültem volna valami munkának nevezhetőbe. A tetejébe még a szemem is rohamosan romlik az egész napos görcsöléstől. Jó cég volna ez, de ha a Feng Shuit ennyire nem tudja megoldani, akkor négy lehetőség kínálkozik:
Majd még kigondolom, ha lesz egy kis időm. A múltkor már azzal kísérleteztem, hogy félreraktam péntek estére a munkát, mikor már mindenki elhúz haza, csönd van, és lehet nyugodtan dolgozni. A terv azonban nem vált be, mert kivételesen nem húztak el haza, hanem hoztak valami epres kiflipudingot tejszínnel, és azt kellett enni. Mentségükre legyen mondva, finom volt.
Tömegével kapom mostanság a hivatalos leveleket. A BBC például tájékoztat, hogy ezentúl az interneten is megtekinthetem a TV-licenszemet, méghozzá ahányszor csak szeretném. ("You will need the link above if you want to see your TV Licence online again. You can do this as many times as you like.") Ezentúl már nem is nézek tévét, csak a TV-licenszemet. Többe került, mint a tévé, az már egyszer biztos.
A spelthorne-i tanács is levelet küldött, melyben bevallja, hogy évek óta küzd a szomszéd parkban a japán keserűfű ellen, de kudarcot vallott. Ennek folyományaként a japán keserűfű ráterjedt az én kertemre, és 7 méteres gyöktörzsével fojtogatja azt. (Végre megtudtam, mi az a magas dudva ott hátul.) Állampolgári kötelességem tehát a nemzetidegen japán cserjét tövestül kitépni, 7 méteres gyöktörzsét felszaggatni és megsemmisíteni. Ezt háromféleképpen is megtehetem:
Komposztálni szigorúan tilos. Én förtelmes tudatlanságomban eleinte komposztáltam, de aztán a tanács levelén felbuzdulva felgyújtottam. Sajnos az égetés kudarcba fulladt, kb. 1000 köbméter sűrű füst után már a szomszéd benzinkúton is nagyon aggodalmas arcot vágtak, úgyhogy eloltottam, és most hezitálok. Azt hiszem, kidolgozok egy negyedik eljárást aszimmetrikus dimetil-hidrazinnal, nitrogén-tetroxiddal és egy kis füstölgő salétromsavval. Utálok ásni.
Az OTP magánnyugdíjpénztártól is kaptam levelet, melyben örömmel tájékoztatnak, hogy 2008-ban −33% hozamot értek el, és ezzel máris megkíméltek engem 600000 forintnyi nyugdíjtól. Anyátok. Amikor kezdődött ez az egész, kötelező volt belépnem, és most még a végén nyugdíj helyett én fizethetek majd nekik kezelési költséget. Nekem még a '90-es évekből úgy rémlett, hogy a nyugdíjpénztárnak legalább a pénz 90%-át államkötvényben, ingatlanban és egyéb alacsony kockázatú befektetésekben kell tartania, és a maradékot is maximum részvényben. Hát ezek szerint tévedtem.
De azért tőzsdén sima részvényekkel ekkorát bukni elég amatőr dolog, ezzel a piacon egyetlen alapkezelő sem fogna magának tiszta elmeállapotú ügyfelet. Nyilván nem arról lehet itt szó, hogy az OTP-nél ennyire hülyék a pénzhez, hanem inkább arról, hogy vidáman fütyörésztek, amíg a portfoliójuk a lúzerek pénzén fejest ugrott a szakadékba. Mert hiszen ők minden előírásnak megfeleltek, a kezelési költséget úgyis beszedik, és hát a saját bankjuk érdeke is fütyörészést kíván részvényeinek zuhanása közben.
Az ügyfélnek meg elég akkor szólni, mikor már buktuk a pénzét, mindenki nyugodtabban alszik úgy. Ebben valószínűleg az összes magyar magánnyugdíjpénztár egyetért, legalábbis én nem hallottam olyat, hogy valamelyik megeresztett volna egy emailt, hogy "kedves ügyfelünk, szeretnénk figyelmét ráirányítani arra a sajnálatos tényre, hogy feltűnően rüszög a világnak az ő gazdasága, valamint kezd a tőzsde is egykarú rablóba hajlani, magát ez meg pont érinti, ej micsoda különös egybeesés, csak gondoltuk, megjegyezzük, ha már így együtt vagyunk, esetleg figyelmességünk jeleként javasolnánk is eztmegazt, mert mi még mindig megilletődve állunk itten, hogy maga milyen nagylelkű kezelési költségeket fizet nekünk, ej maga gavallér!".
Itt Angliában kapitalizmus alatt azt értik, hogy minden az, aminek hívják. Talán ez az, amit az első pár évben magyar fejjel fel sem fog az ember, de meglepően leegyszerűsíti az életet. Itt nem hívják a kartellezést piaci versenynek, a kiskaput törvénynek, a szervezett bűnözést hatalmi ágaknak, az aktatologatást ügyintézésnek, a Bermuda-háromszöget postának, az elfekvőt vasútnak, a dohányzót nemdohányzónak, a korrupciót demokráciának, a kontárt mesterembernek, a lenyúlást szolgáltatásnak. Sőt, a tőkehal néven vietnámi harcsát árusító kebabosok memóriáját jelenleg épp 20000 fontos (kb. 6 millió forintos) bírságok kiosztásával tartják karban, és ha már itt tartunk, a darálót se hívják szörfmedencének.
Ezzel szemben a piaci verseny tisztességes és tényleg működik; a törvényeket betartják és mindenkivel betartatják; a bűnözőket lekapcsolják, a nem bűnözőket nem kapcsolják le, az ügyeket elintézik, a küldemények megérkeznek, a vonat közlekedik, a közös létesítmények és a bérautók füstmentesek, a parlamentbe dolgozni járnak, az autószerelő autót szerel, a szolgáltatók pedig szolgáltatnak. A szörfmedencébe beépítik a szükséges biztonsági elemeket, és nem az uszodagép gyártójára mutogatnak; mint ahogy a kocsik kipufogógázát sem az utastérbe vezetik, hogy utána a motor gyártóját hibáztassák. Sőt, még egy egyszerű csúszdán is mindenkinek jogában áll bénázni, elájulni, megakadni, hátrafordulni, nem figyelni, pánikolni, ettől még nem fogja legyalulni a hátát egy illesztési hiba vagy eltörni a kulcscsontját egy belógó pöcök, és nem az ő hepatitis B-s vérében kell csúsznia az utána jövőknek; itt ugyanis a lecsúszás a csúszdázó felelőssége, a "csúszda" szó jelentésének ismerete viszont a fenntartóé, aki nem írhatja ezt rá egy uborkaszeletelőre, bármennyire jól ismeri is a bárkit.
Ezt a fajta terminológiai szigort leszámítva pont olyan ez is, mint a mi kis szocializmusunk volt 20 éve, csak nem a banán a hiánycikk, hanem a meggy.
Még a nők is szőrösek, de ez egyáltalán nem baj. Múltkor például Emma Watson villantott, így ismereteim a Harry Potter világáról végre egy hasznos információval bővültek, ld. alább. És végre van egy színésznő, akit legalább egy bizonyos kameraállásból felismerek, függetlenül attól, hogy az arcmemóriám továbbra is csapnivaló.
Amerika szokása szerint hülye. 1,92 millió dollárra büntettek egy nőt 24db zene letöltéséért. Ez számonként 80000 dollár. Afölött most sikljunk el (hogy a ménkűbe kell ezt ragozni?), hogy ha a boltban dobozzal, lemezzel, borítóval, ÁFÁ-val együtt ellopja ezt a 24 számot, akkor annak milyen következményei lettek volna (kb. 10 dollárról beszélünk). Afölött is lépjünk át, hogy a 10 dollárból a lemez, a borító és egyebek levonása után hogyan lesz 1920000, Amerikában a matek soha nem volt húzóágazat.
Tegyük fel, hogy igaza van a zenekiadóknak, és valóban 1,92 millió dollár kár érte őket. Vizsgáljuk meg továbbá, hogy hány hasonló illegális letöltés történt már hasonló zenékkel. Legalsó hangon tízmilliárd, de ennél nagyságrendekkel több a reális. Most akkor vegyük elő azt a fránya általános iskolai matekot, és számoljunk: 10 milliárd szorozva 80 ezerrel az 800 billió dollár, saccra ez a teljes Föld bolygó utóbbi 20 évi GDP-je. Honnan lett ezeknek ekkora értékű terméke? Szerintem ekkora tisztázatlan eredetű vagyonért már igazán kijárna egy adóellenőrzés, bár természetesen ettől eltekinthetünk, amennyiben igazolják legalább 64000 milliárd dollár társasági adó befizetését. Akkor már csak annak kiderítése van hátra, hogy hogyan tettek szert minderre.
Egyrészt ugye szükségük volt az árura, ami ez esetben a zene; ezt leginkább zenészek, zeneszerzők és szövegírók állítják elő, ritkább esetben gépek (most még). A valaha élt szerzőknek és előadóknak összesen a történelem folyamán fizettek mondjuk 10 milliárd dollár jogdíjat, munkadíjat és stúdióköltséget, ennek levonása után azt kapjuk, hogy a zenekiadók ehhez az áruba bocsátás során hozzáadtak 799,99 billió dollár értéket. Ezt nyilván a kiadók marketingesei és jogászai teremtették meg. Összehasonlításként a teljes magyar államadósság kb. 0,1 billió dollár, szóval nekünk is kéne valahonnan egy ilyen marketingest szerezni.
Múltkori utamon egy Ford Mondeót sikerült bérelnem. Hát ezt nem gondolhatták komolyan. Ha mégis, akkor nagyon nagy bajban van a német autógyártás. A nagy kerekeimre tett megjegyzésemet ("ez egy német autó") pedig annyiban módosítom, hogy az egy német alkatrészekből összerakott autó. Azt azért még német szoftverrel együtt sem érdemli ki, hogy egy elhízott Opel Astrával emlegessük egy lapon. Nehezen találok szavakat. Újra kell kalibrálnom a kocsik ergonómiájára vonatkozó érzékszerveimet. Akik Mondeót vesznek, azok tagjai valamilyen titkos szektának, vagy csak még nem próbáltak mást életükben?