Lilla

Egy kis pletyka: van az egykori Napoleon Boulevard-nak új lemeze, és állítólag idén koncertezni is fognak Lillával. Összeállt egy Nostradamus nevű banda is új zenékkel, amiben Barcsik Vali is benne van, aki megvette Csepregi Éva XI. kerületi lakását, amihez kivándorlás előtt tudtomon kívül egészen közel laktam. Kicsi a világ.

CsepiÉva

Térjünk egy kicsit vissza a Magyarországon sokat csodált angol iskolákra. Nemrég volt a Times2-ban egy cikk, ami egy 1988-as és egy 2008-as fizika érettségin elég jól bemutatta, hogy mi folyik itt. Sajnos a hozzá tartozó feladatsorokat és javítókulcsokat már levették, de a kedvenc kérdéseimet szerencsére időben kimazsoláztam.

DROD

Háttérinformáció: Angliában fizikát tanulni középiskolában nem kötelező; fizikából érettségizni meg még kevésbé. Az azoknak a hobbija, akik fizikusok akarnak lenni, vagy csak szimplán perverzek. A fizika érettségin használható eszközök: számológép, vonalzó, papír, toll és maga a feladatlap. Függvénytáblázat itt nincs, viszont a feladatokhoz tartozik egy képletgyűjtemény, ami csak a releváns képleteket tartalmazza.

Tehát ha egy kérdésben mondjuk az szerepel, hogy 5 voltos feszültség hatására hány amper áram folyik egy 5 ohmos ellenállású fogyasztón, akkor ott van mellette, hogy áram [amper] = feszültség [volt] / ellenállás [ohm]. A helyes válasz pedig: 5 volt osztva 5 ohmmal, azaz 1 amper.

Ilyen bátor kérdéseket 1988-ban még fel mertek tenni, manapság már ez kevésbé jellemző. Néhány példa az 1988-as feladatsorból:

Ez nem az érettségiben volt

A komolyabb kérdések:

Szegény nagycsoportos ovisok középiskolás diákok önbizalmát azonban aláásta a sok megoldhatatlanul nehéz feladat, így aztán a fizika népszerűségének megőrzése érdekében a hangsúly fokozatosan áttevődött arra, hogy a diáknak a véleményét kelljen kifejtenie. Például volt egy négysoros táblázat műholdak keringési idejéről és Földtől mért távolságával, amiket a feladat szövege szerint valaki az internetről gyűjtött. Ehhez ilyen kérdések kapcsolódtak:

Na hát ez az utolsó kérdés valami különösen szép, én páros lábbal utalnám be a bölcsészkarra a kitalálóját. A biztonság kedvéért megnéztem azért a javítókulcsot is, hogy ezt tényleg úgy gondolták-e, és igen: "the response may be in agreement or disagreement or may support a balanced argument" (vagyis a válasz lehet egyetértő, ellentmondó, ill. érvelhet kiegyensúlyozottan). Néhány példa teljes értékű válaszokra:

Ezek után aki idejön Angliába mérnöki diplomával, és az "alsóbbrendű" magyar végzettségével elmegy pizzafutárnak/mosogatónak/babysitternek, az tévedésben él. Ha pedig azzal takarózik, hogy ő nem tud eléggé angolul, akkor gondoljon arra, hogy az angolok nagy része sem. Mivel nincs évismétlés, ezért az teljesen hétköznapi, hogy 17 évesen valaki még az írás-olvasás elsajátításával birkózik (ezen Gabi is folyton álmélkodik tanárként).

Az, hogy valaki nem tudja fejből a gerund használatára vonatkozó szabályokat (mint például én :), vagy its helyett it's-t ír, az nem tétel. A Rigó utcában nyilván elmeszelik érte, de a legtöbb angol nem ismeri ilyen mélységben az anyanyelvét. És mivel a dolgozók többsége bevándorló, ezért az angolok szokva vannak a legrondább tört angolhoz is, és a nyelvtani szabályokat sem kérik számon. Ha lehet sejteni, hogy mit akar a beszélő, az nekik elég.

Ezt nem árt tudni, ha Angliában helyesen akarjuk felmérni a saját kilátásainkat. Itt a diploma (különösen az egyetemi oklevél) annyira komoly és megbecsült tudást jelent, hogy nem is értik, ha valaki diplomával pincérnek megy. (Jelentheti ez a szakmai pályafutásunk végét is, mert utána nagyon nehéz megmagyarázni, hogy vajon miért alakult ez így.)

Japán egérfogó

A minap azon morfondíroztam, hogy minek afrodiziákum a férfiaknak? Úgyse tudunk másra gondolni.

Vajas-mandulás csirke á la gumo

Azt hiszem, kezdem kiismerni a hormonrendszeremet. Rájöttem, hogy minden év április-májusa környékén az életemre tör. A szerelem pokoli kínokat tud okozni, különösen a magamfajta lúzernek, aki genetikailag, szociálisan és kulturálisan is képtelen nőt szerezni. (Arról nem is beszélve, hogy ha szerelmes az ember, akkor akármelyik nő már nem is jó, csak az az egy.)

Élet a mátrixban

Igazán kár, hogy elvi ellenzője vagyok a nők leitatásának és egyéb drogoknak, mert az talán adna valamennyi esélyt. Anélkül sajnos elég érdektelen figura vagyok: nem tudom magam menőcsávónak tettetni, nincs egzotikus foglalkozásom (pl. sírkőfaragó), nem ismerem a színészeket és a sportolókat, nem iszok-cigizek-drogozok-seftelek, és még csak a bölcsészkarra sem jártam. Az meg már önmagában is demoralizálja a nőket, ha olyan pasi udvarol nekik, aki egyébként semmilyen más nőt nem kaphat meg.

No persze már megint ott rontottam el, hogy elkezdtem reménykedni. Ha az ember elveszíti a reményt, mázsás súly esik le a nyakáról, és élheti végre a szürke kis életét a számára lehetséges keretek közt, ahol minden esetleges kapcsolat egy várakozásokon felüli csoda.

Élet a mátrixban

Egyébként nagyon szép és pozitív dolgokat mondanak a nők arról, hogy milyen pasira vágynak (őszinte, kedves, gyengéd, figyelmes, romantikus stb.), de ennek 14 éves kor felett már nem illik bedőlni. Általában a domináns, határozott, erősebb-magasabb-öregebb pasikat preferálják, vagy legalábbis ennek a látszatát, gazdagabb-humorosabb-híresebb-kalandvágyóbb opciókkal.

A sikeres pasi persze a beporzás után továbbáll, hiszen hárommilliárd új kihívás várja, még ha ezt nem is közli "élete szerelmével", akinek örömében fel sem tűnik, hogy nincs egyedül a háremben, és tulajdonképpen ő tartja el a sörszagú álomférfit, valamint főz-mos-takarít is rá. Amikor aztán végül a pasi lebukik, rutinosságától függően vagy kimagyarázza magát, vagy rátestálja megtisztelő kiszolgálását egy másik háremhölgyre. A kegyvesztett nő pedig ilyenkor egy orbitális logikai csavarral nem az exét hibáztatja és bünteti, hanem minden férfit, különös tekintettel azokra, akiknek soha esélyt sem adott.

Civilizáció ide vagy oda, alig lógunk ki az állatvilágból, a nőnek egy alfa hím kell ("az igazi"), az alfa hímnek meg minél több nő.

Egyetemista koromban totál megdöbbentem, mikor egyik lány szájából elhangzott, hogy "20 éves kor alatt a lányoknak nem lenne szabad szexelni, mert az nagyon megterhelő". Aztán mikor kérdeztük a barátját, hogy szerinte a nőknek nem kellene-e élvezni a szexet, akkor azt a választ kaptuk, hogy "ha a nő orgazmust akar, csináljon magának". Végülis nem hibáztathatjuk teljes mértékben: nálunk olyanok voltak a nemi arányok, hogy a lány százas nagyságrendű fiú közül választotta őt; az ő stratégiája bizonyult nyerőnek. Tanulhatunk tőle. Hogy többnek/jobbnak mutatta magát, mint amilyen? Ja, hát ez így működik, a legtöbb nő a látszat alapján ítél; aki meg a pasik közül nem akar úgy járni, mint én, az inkább alkalmazkodik.

Nekem meg már úgyis mindegy. Megyek is, felveszem a szandálomat csíkos zoknival.

Szép lábak XXIX.