Nem vesztem ám el! Csak az történt, hogy március elején leültem Fallout 3-at játszani egy kicsit. Jó játék, talán őszig befejezem majd a side questeket. Meg a King's Bounty és a Gemcraft chapter 0 is igazán remek, a legújabb DROD Smitemaster's Selection meg még csak ezután jön.

Az eredeti terv persze nem ez volt, hanem hogy becsajozok, elvégre februárban már rügyeztek a fák meg minden. De miután megbíztam Bumbi usert a Réka rábeszélésével, ő még két hétig szabotálta a dolgot, így aztán muszáj volt valami pótcselekvésbe kezdeni. A Réka meg a végén úgyis nemet mondott, de addigra legalább már a gatling laser is megvolt (ld. ábra). A brazil és a másik magyar lányról meg hamar kiderült, hogy férjnél vannak, később egy negyedik meg még a lelkemet is összetörte kicsit, tehát a Fallout 3 helyes döntésnek bizonyult. (Preventív céllal e helyütt kívánom az önjelölt keletmagyar nyelvészeket eltántorítani annak bizonygatásától, hogy személynév elé nem lehet névelőt tenni.)

Néha nappal is felmerül bennem, hogy egy gatling laser alkalmazása kívánatos lenne a php fejlesztőinken, akiknek az egója mostanra elérte a kritikus tömeget. Folyton meetingeket hívnak össze, ahol – átérezve saját fontosságukat – pátosszal beszélnek kompetenciájukról és határidőre véghezvitt hőstetteikről. Rendszerint ekkor jövök én, és ha épp nagyon ráérek, akkor megpróbálom belenyomni az orrukat a kompetenciájukba. A vezető fejlesztő általában annyit tud az érveimre mondani, hogy "hát nem igazán tudom, hogy működik ez". Kétségtelenül igaza lehet, mert ha tudná, akkor nem beszélne hülyeségeket, és nyilvános demonstráció nélkül is elhinné nekem, hogy ssh-val lehet portot forwardolni (ha már magától ilyenről még nem hallott, és a manuált is lusta elolvasni; bár egy szakmabelit ez igencsak minősít). Nem kellene aggódnia amiatt sem, hogy ha nyitok egy TCP kapcsolatot a hálózatukon, akkor hogyan fognak tudni majd ők dolgozni (tisztára olyanok, mint a '60-as években megrekedt telefonosok: azt hiszik, hogy 1 drót = 1 kapcsolat). Esetleg ő is meg tudta volna csinálni azt a profiling-et, ami miatt fél évig piszkáltuk a csapatát, és végül én csináltam meg egy délután. Ez persze nem volt a leghatékonyabb megoldás, mert én a php-t csak bottal piszkálom, a kézikönyvből kellett kikeresnem a szükséges dolgokat, neki meg ugye ez hazai pálya lenne.

Ezzel együtt nálunk az angol elit dolgozik. Gabi tanárként a fennmaradó 99%-ával is találkozik az angol társadalomnak, és sok "vidám" dolgot mesél. Képzeljetek el iskolákat, ahol a pénz korlátlanul rendelkezésre áll, de nem folyik oktatás, a tanárnak nincs joga nevelni, nincs házi feladat és osztályozás, no és persze évismétlés sem. Aztán csodálkoznak. Meg hogy milyen érdekes családok élnek Angliában. Legjobb talán az a nő, aki azért kap segélyt, mert egy speciális betegsége van: nappali tévénézésfüggőség (addicted to daytime television). Magyarán egész nap szappanoperákat néz, ebből adódóan tehát munkaképtelen, és ezt mindenki halálosan komolyan gondolja. Vagy a pasi, aki a 14 éves lánya mellé egy 15 éves mostohaanyát újított, ami mellesleg Angliában pedofíliának számít (age of consent: 16), de senkit nem érdekel. És az iskolapszichológus, aki nem engedi el pszichiátriai vizsgálatra azt a lányt, aki egy meglehetősen nyomasztó képzelt világban él, és már alig van kapcsolata a valósággal; ehelyett meg nem értéssel vádolja a tanárokat.

Node ne panaszkodjunk, az angol oktatási rendszernek hála bevándorlóként könnyű itt érvényesülni.

Február végén felszökött a hőmérséklet, és kivirágzott minden. Elültettem én is a málna- és a piszkebokrot, kiültettem a patisszont, learattam a jácintjaimat, a nappaliba pedig tyúktükröt helyeztem. A fürdőszoba Feng Shuija is alakul már. Sajnos a patisszont az ostoba hangyák feldúlták, grrr. Az életben maradt növények körül a talajt beszórtam Tesco gazdaságos fahéjjal. Eddig bevált, finnyás hangyák laknak a kertben.

Fallout 3-on edződött lelki békémet márciusban mindenféle miniszoknyás és szakadt farmeres némberek zavarták meg. El is mentem Canary Wharfba szemlélődni, mert Bumbi user múltkor leszólta, és ennél jobb ajánlás nekem nem kell. Ott van az a közlekedési lámpa, ami igazából szobor, de először majdnem bedőltem neki. Meg van kosárlabdapálya az egyik dokk közepén, bölcsőbe ültetett vonat, rengeteg vízpart és a világ egyik legmagasabb szobra (Windwand). Az alkotója nyilván rokon lélek: minimális erőfeszítéssel kívánta elérni a kitűzött célt, így a szobor egy piros söprűnyélre tűzött mákszemet ábrázol. Vagy valami hasonlót, de lentről nézve szerintem mákszem lesz az. Képek itt.

Aztán Flóráék jöttek Londonba, és egy "véletlen" portya alkalmával sikeresen bekerítették Alan Rickman-t. Esélye sem volt menekülni.

Kinga is volt itt, és miközben Windsorban videózott, barátja az előző esték eseményeivel kommentálta a felvételt. A család vélhetőleg csak a vágott verziót fogja látni, diszkrét zongorakísérettel. Képek itt.

Aztán én mentem haza húsvétra okmányirodákkal küzdeni. Otthon autót bérelni továbbra sem könnyű, pedig anélkül az idő fele közlekedéssel és annak szervezésével telik, és a taxit kivéve időben is korlátozva vagyunk. Több bérbeadó cég is hamar kiesett, mert nem kívántam például a kocsiért fél napot utazni, ill. nem kívántam négyszázezer forint letétet készpénzben letenni. Végül erős kompromisszumként egy cigifüsttől bűzlő Fiat Puntót sikerült szerezni, amihez a letétet elfogadták kártyával (ilyenkor nem történik tényleges pénznemkonverzió, tehát nem bukok helyből 40 rugót), de a bérleti díjat már készpénzben kellett fizetni. Nyilván az adócsalás végett.

A Punto egyébként kellemes meglepetés. No nem műszaki oldalról; fiatal létére a futómű és a kuplung már szétesésre utaló hangokat hallatott, de az ülése kényelmes, a tükrei/ablakai jók, a dízelmotorja pedig zseniális. A fékpedál mondjuk a szempilláim rezdülésére is ráizgult, az ablaktörlő egy nevetséges drótdarab, és a biztonsági övre figyelmeztető jelzés minden kanyarban kakukkol, ha magam mellé teszem a táskám – de ez biztos azért van, mert vasággyal 40 kilós nőknek szánták, belőlem meg két olyan is kijönne, és még maradna is néhány alkatrész. Talán a belső tükröt is csinálhatták volna lehelletnyivel nagyobbra. De még mindig százszor inkább ez, mint egy Opel.

Fogorvosnál is jártam. Év elején Angliában már átestem három újabb szájsebészeti vizsgálaton, és arra jutottak, hogy a hátsó fogam nem egészséges, egészséges, nem egészséges. Továbbá hogy ki kell húzni, békén kell hagyni, gyökérkezelni kell. Itthon a jubileumi 15. alkalommal megpróbáltam rávenni a fogorvost, hogy húzza ki, elvégre ennyi év szenvedést még egy jó fog sem ér. Persze nem hagyta, mert hát a röntgen szerint az egy jó fog.

Kompromisszumként arra jutottunk, hogy feltúrja mélyebben az ínyemet mögötte, ahol én mondom. Csodák csodája, burjánzó szöveteket talált. A csomókat aztán kiváló steril acélkampókkal kiszaggatta érzéstelenítés nélkül, csak úgy fröcsögött a vér :) Ezt direkt kértem így, hogy kárörvendő módon élvezhessem a kis rohadékok szétcincálását. Éjszakánként ugyan körfűrészes mészárlásról álmodoztam azon a területen, de be kell ismernem, hogy a modern orvostudománynak is egész megnyugtató eszközei vannak problémamegoldásra.

Végül a fogorvos kikaparta a maradékot, applikált rá Corsodyl gélt, naszcensz oxigént és vigyorgó fiatal nővérkét, be is gyógyult napok alatt. Aztán volt pár gondtalan hetem, amikor fájdalomcsillapító és elsősegélykészlet nélkül közlekedtem szabadon, ó azok a szép idők! De most megint visszanőtt, fáj és vérzik, az angol fogorvosom (vizitdíj: 95 font) pedig csak annyit tud rá mondani, hogy szerinte egészséges.

Itt Heathrow mellett nyakunkon a sertésinfluenza. (Feri2 gyanús nekem, valamelyik hajnalban mintha röfögést hallottam volna a szobája felől.) Ha Európában is ilyen halálozási aránnyal terjed majd a vírus (valószínűtlen), akkor nem árt megírni a végrendeletünket, mert nagy valószínűséggel személyesen is fogunk részesülni az áldásaiból: vagy mi magunk, vagy közeli barátaink, hozzátartozóink meg fognak halni.

A magyar végrendeleteknek vidám pontja a kitagadás, telis-tele erkölcstelenséggel. Nem véletlenül persze: a magyar törvények szerint az egyenesági leszármazottak, a házastárs és a szülők a kötelesrészt mindenképp öröklik, kivéve ha valamilyen alapos indokkal kitagadják őket. Ilyen indok például ha hidegvérrel lemészárolják egy közeli rokonunkat, feltéve hogy ezt soha, semmilyen formában nem bocsátjuk meg nekik. Enyhébb esetekben viszont kevés lehetőség adódik kitagadásra; néhol talán megáll az érdemtelenség, de ha nincs jobb, akkor marad az erkölcstelen életvitel. Persze ez röhejesen hangzik, erkölcstelenséget csak a veszettül erkölcsös emberek szoktak kiáltani a miniszoknyára meg a gumióvszerhasználatra; holott az is egyfajta erkölcstelenség, ha valaki öngyilkosságba hajszolja a testvéreit, vagy megpróbálja levadászni a szomszédait számszeríjjal, csak mellétrafál. Természetesen ez utóbbiak objektíven nézve nem bizonyíthatók, tehát ne is próbálkozzunk velük. Erkölcstelenségnek gondolhatnánk azt is, ha valaki minden nap a kocsmában csúszik-mászik négykézláb és pokollá teszi a gyerekei életét, de vigyázat: a törvény szerint az italozó életmód önmagában nem erkölcstelen, arra hivatkozni hiábavaló.

Ha jól sejtem, akkor a római jogot minősítem azzal, ha azt mondom, hogy ez a magyar megoldás bődületes baromság. Például tegyük fel, hogy életem során kemény munkával felhalmoztam 60db martenzites acélból készült uráncentrifugát, és ezt kedvem támad egy hosszú szakállú iráni szakemberre hagyni maradéktalanul. Ebbéli szándékomat felkarmolom egy sajtpapírra, aláírom, és a biztonság kedvéért odaadom a közjegyzőnek, aki átveszi és regisztrálja. Halálom után meg mi történik? Elolvassák, jót röhögnek, és kiosztanak 30 centrifugát a családtagjaim között, akik utána leadják a MÉH-telepen 380 forintért darabját, és söröznek egyet belőle.

A másik 30 sorsa is elég esetleges, kivéve ha külön erőfeszítéseket teszek családtagjaim határozott kitagadására (amivel esetleg nem is őket kívánom minősíteni, csak a centrifugák sorsa izgat). Ebben az esetben 30 centrifugát biztosan megkap szakemberünk (amit utána különféle illetékek és nemzetközi jogi bonyodalmak kapcsán el is bukik), ámde a többit illetően családtagjaim ismét csak jót röhögnek, megtámadják a végrendeletet, biztosítanak mindenkit erkölcsös italozásukról (vagy a megbocsátásomról), és máris övék 30 centrifuga.

Ha igazán agyafúrt vagyok, akkor talán sikerül elérnem, hogy a kitagadás érvényes legyen, és ne tudjanak fogást találni az indokláson, bár ez szinte képtelenség. Ebben az esetben családtagjaim ismét csak jót röhögnek, mert bár ők közvetlenül nem örökölnek, helyettük a gyerekeik megkapják a kötelesrészt.

Elvégre a törvény mégiscsak jobban tudja nálam, hogy mit akarok és miért. Tiszta szerencse, hogy nincsenek martenzites acélból készült uráncentrifugáim és egyenesági rokonaim, mert akkor nagy gondban lennék. (Kivéve persze, ha rám most az angol törvények vonatkoznak, de hát ezen nyilván vitatkoznának még pár évig az örökösök.)

Bár jobban belegondolva matematikai esély még mindig van arra, hogy valahol van egy apám, és végrendeletem ellenére őt illeti fele királyságom. Őt még csak kitagadni sem tudom, mert létezése számomra merőben hipotetikus, nem ismerem a kilétét, a hollétét, az esetleges erkölcstelenségeiről nem is beszélve. No de sebaj, ha elvisz a röfögős influenza, ez már úgysem az én problémám lesz.

Húsvétkor otthon ismét megfigyeltem, hogy az emberek mennyit cigiznek. Horpadt pofával, távolba révedő szemekkel szívják a bagót, aztán jelentőségteljesen fújják ki a füstöt, tartják a bűzrudat, és gondolatban elmagyarázzák a magamfajta bugrisnak, hogy ők most mennyire kulturáltan dohányoznak a buszmegállóban, és ezzel nem is zavarnak senkit. Nyilván ilyenkor azt képzelik, hogy ők totál elegánsak.

Hasonlóan a középkori dámákhoz, akiknek a parókája alatt hemzsegtek a tetvek, és előkelő társaságban 40 centis hajvakarókkal böködték a fejüket. Persze totál elegáns mozdulatokkal.

Vagy mint Szent Margit, aki a krónikák szerint annyira erkölcsös volt, hogy boka fölött soha nem mosdott, és hajában a tetvek csillogtak, mint a gyöngy.

A cigiről nem árt tudni, hogy kb. olyan szintű fizikai függőséget okoz, mint a kokain, és meglehetősen ártalmas is. Persze ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne egy mozdulattal letenni, ha valaki le akarja, csak azt, hogy alaposan meg tudja változtatni a dohányosok gondolkodását, ezért aztán a standard érvek leperegnek róluk. Mit nekik szájrák, gégerák, tüdőrák, mellrák, hamuszürke bőr és reggeli krákogás, büdös ruhák, autó és lakás, koraszülött és retardált gyerek, asztma, infarktus és érszűkület, vagy cukorbetegség mellett dupla láblevágás tőből... Angliában arra jutottak, hogy az újszülöttkori halálozások 86%-áért közvetlenül a dohányos szülők felelősek. És ehhez még csak rágyújtaniuk sem kell a gyerekszobában, a puszta jelenlétük elég a bölcsőhalálhoz. Gondolom a babának ilyenkor nincs nagy kedve levegőt venni.

Itt szerencsére csak a keleti bevándorlók szoktak az utcán rágyújtani, ők meg még mindig kisebbség (bár a konyhaablakomtól 2 méterre füstölő 6 lengyel néha így is sok).

Szörnyű lenne, ha a temzeparton kézenfogva smárolnék egy lánnyal, és közben beborítanának egy bűzfelhővel. Igaz, ez a veszély nem fenyeget, mert csak ülök egy UTP kábel végén, mint papucs orrán pamutbojt. És néha nézem az embereket, akik odakint smárolnak a lila virágtengerben, de olyan az egész, mintha az akváriumban bámulnám a halakat. De az is lehet, hogy én vagyok a hal.

Végezetül lenne egy kérdésem a Sun-osokhoz. Biztos csak a frusztráció teszi, hogy ebben a formában teszem fel, de ki volt az a mongolidióta, aki a "pengeplatform" szót kitalálta? (ld. hírlevél: "...a Sun Blade 6000 Modular System pengeplatformja biztosítja") Aú, aú, jajj, jajj.